Hat helyet javított Tóth László az idei első Formula-3-as futamon Bahreinben

A rosszul sikerült pénteki időmérő edzés után a szombati sprintfutamon hat helyet javított rajtpozíciójához képest Tóth László, a Charouz Racing System magyar versenyzője a FIA Formula-3-as bajnokság bahreini idénynyitó futamán.

A 21 éves pilótát a 21. helyen intette le a kockás zászló, de pályaelhagyás miatt – több riválisához hasonlóan – utólag időbüntetést kapott, így végül 22. lett.

A pénteki időmérő edzésen a csapatnak nem sikerült a legjobb beállítást megtalálnia, így Tóth és két csapattársa sem tudott megfelelően gyors köröket autózni, ráadásul a magyar versenyzőnek a kvalifikáció végén futott leggyorsabb körét pályaelhagyás miatt törölte is a versenybíróság.

Az este és az éjszaka folyamán ugyanakkor a csapatnak sikerült úgy módosítania a versenyautók beállításán, hogy azok a szombat délelőtti futamra versenyképesebbé váltak.

Tóth László a 20 körös viadal során végül hat pozíciót tudott javítani a rajthelyéhez képest, de közben a többiekhez hasonlóan neki is meg kellett küzdenie a szervezők idei újításával, a gyorsan elkopó hátsó gumik okozta nehézségekkel.

A bahreini szezonnyitó hétvége főversenye vasárnap – magyar idő szerint – 9.45-kor rajtol el.