Produktív tesztnapokon van túl Tóth László a Campos Racinggel

Az elmúlt hétvégén az ausztriai Red Bull Ringen tesztelt a Formula 3-as bajnokság teljes mezőnye, így a spanyol Campos Racinggel Tóth László is. A 20 éves magyar versenyző produktív napokon van túl, melynek során először vezette idén az F3-as versenyautót, mellyel majd rajthoz áll a versenysorozat futamain. Ugyan szombaton, a délután folyamán motorhiba, mindkét napon pedig számtalan piros zászlós megszakítás hátráltatta a versenyzőket, Tóth László így is 155 kört, azaz csaknem 670 kilométert tudott megtenni a Red Bull Ringen.

A kétnapos gyakorlás első, szombati napjának délelőtti szakaszában Tóth megismerkedett a versenyautóval, de az új gumis gyors körét nem tudta befejezni, mert piros zászlóval megszakították az edzést. A délutáni programban a versenyszimuláció mellett két ilyen friss gumis mért kör szerepelt volna, ám a magyar versenyző alatt motorhiba miatt megállt a versenyautó. A csapat motort cserélt, és kiderült, hogy az egyik szelep szakadt le a motorban, ez pedig meghibásodást okozott.

„Nagyon jó érzés vezetni az F3-as gépet, a legnagyobb különbség a korábbi autókhoz képest a tapadásban van. A motorhiba ellenére hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam a mai napon” – mondta szombaton Tóth László, aki az első és a második szektorban is gyorsabb volt csapattársainál, ugyanakkor a harmadik szektorban időt veszített, ezen akart javítani vasárnap.

A teszt második napján már új motorral hajthatott pályára a magyar versenyző, a piros zászlós megszakításokat azonban ezúttal sem úszta meg. Ahogyan szombaton, úgy vasárnap sem tudta befejezni egyik friss gumis gyors körét sem piros zászló miatt. Az időeredményén javítani tudott szombathoz képest, csaknem egy másodpercet gyorsult az egykörös tempót tekintve.

Az idény első kollektív tesztje jól mutatta, hogy az idei F3-as szezonban nagyon szoros, kiélezett küzdelemre lehet számítani, a vasárnap délelőtti időmérős szimuláció során ugyanis a 30 fős mezőnyből 27-en egy másodpercen belüli időt futottak egymáshoz képest egy körön.

„Nagyon hasznos és produktív volt a vasárnapi nap is, a versenyszimuláción sok munkát sikerült elvégeznünk a csapattársaimmal együtt. A délelőtti időszakban csaknem egy másodpercet sikerült javítanom a köridőmön, ezzel a csapat is elégedett volt” – foglalta össze a történteket Tóth László.

A következő Formula 3-as kollektív tesztre április 21-22-én kerül sor a Barcelona közelében elhelyezkedő Circuit de Catalunyán, ahol a mezőny az idényt is megkezdi majd május 7-8-án a Formula 1-es Spanyol Nagydíj hétvégéjén.